Friedrich Hayek a történelmi fejlődéssel illusztrálja fentebb összefoglalt nézeteit. Megfigyelhetjük - írja -, hogy a jog miként fejlődött a történelem előtti időktől fogva. Kezdeti fejlődésének első ezer évében az ember valószínűleg kis törzsi csoportokban élt. E közösség feje két fontos funkciót látott el. Az egyik volt a parancsok kiadása arról, hogy a csoport milyen tevékenységet folytasson, és hogy ezeket milyen módon valósítsa meg. A másik feladata az volt, hogy igazságot tegyen a csoport tagjai között keletkezett vitákban. Ez a tevékenység az, amely végül is az igazságosság és a méltányosság elveinek a fokozatos megértéséhez elvezetett, s amikor már le is írták őket, akkor jogszabályok lettek belőlük.
A közösség vezetőjének - például a törzsfőnöknek, vagy a királynak - gondoskodnia kellett az általános magatartási szabályok betartásáról. Bizonyos cselekedetek elvégzése tabunak számított. Voltak olyan előírások, amelyek szabályozták, hogy az emberek egyik csoportja hogyan bánhat az emberek másik csoportjával az adott közösségen belül. Ezek olyan alapvető szabályok voltak, amelyeket a törzsfőnök vagy a király nem változtathatott meg. Ellenkezőleg, ezeket a szabályokat úgy tekintették, mint amelyek adottak a sorstól, az istenektől vagy a természettől, és ezért a nekik való engedelmesség természetes és nyilvánvaló. A közösség vezetőinek valójában az volt a feladata, hogy ezeket az általános szabályokat a közösség tagjainak megtanítsa és velük ezeket a szabályokat betartassa.
Ahogy a társadalom növekedett, egyre kevésbé a konkrét parancsok szerint, és egyre inkább az általános szabályok alapján működött. A közösség vezetőjének ez a jogi funkciója, úgy is mondhatnánk: joghatósága egyre növekedett. Amikor vitás ügyek keletkeztek, akkor azokat ezen általános szabályok szerint oldották meg. Ahhoz, hogy ezeket a döntéseket alátámasszák, szükségessé vált ezeknek az alapvető szabályoknak az írásba foglalása. Ezeknek a szabályoknak a szavakban történő megfogalmazása és írásba foglalása nem azt a célt szolgálta, hogy új szabályokat találjanak ki, hanem feladatuk az volt, hogy a meglévő szabályokat miként alkalmazzák a gyakorlatban előforduló nehéz esetekben. Ez többek között azzal járt, hogy amikor újabb és újabb nehéz esetek merültek fel, ezeket a szabályokat pontosítva újra kellett fogalmazni. A mai napig ez az egyik módja annak, hogy kikristályosítsuk és szavakban megfogalmazzuk azt, amit igazságérzetünk helyesnek vagy helytelennek ítél. Éppen ezért az egykori nemzetségvezetőknek és a mai bíráknak nem az a feladatuk, hogy új jogot kreáljanak, hanem az, hogy felfedezzék, pontosítsák és alkalmazzák azt, amit az igazságosságra vonatkozó szabályok a gyakorlati együttélés során kialakítottak. Ebben az értelemben ezek a jogok függetlenek ezektől a nemzetségi vezetőktől, vagy a mai kormányzatoktól és a mai igazságszolgáltatási rendszerek bíráitól. Az úgynevezett precedensjog szerint működő jogrendszerekben a bíró ilyen jogi háttérrel dönt el ügyeket, és alkalmazza azokat a szabályokat, amelyeknek rendkívül fontos társadalmi funkciójuk van. A bíró nem javasolhat önkényesen jogi megoldásokat, mert a jogalkalmazás és jogalkotás együttes folyamatában neki figyelembe kell vennie a már létező szabályokat, már eldöntött ügyeket és azokkal összhangban kell meghoznia döntését.
A közösség vezetőjének - például a törzsfőnöknek, vagy a királynak - gondoskodnia kellett az általános magatartási szabályok betartásáról. Bizonyos cselekedetek elvégzése tabunak számított. Voltak olyan előírások, amelyek szabályozták, hogy az emberek egyik csoportja hogyan bánhat az emberek másik csoportjával az adott közösségen belül. Ezek olyan alapvető szabályok voltak, amelyeket a törzsfőnök vagy a király nem változtathatott meg. Ellenkezőleg, ezeket a szabályokat úgy tekintették, mint amelyek adottak a sorstól, az istenektől vagy a természettől, és ezért a nekik való engedelmesség természetes és nyilvánvaló. A közösség vezetőinek valójában az volt a feladata, hogy ezeket az általános szabályokat a közösség tagjainak megtanítsa és velük ezeket a szabályokat betartassa.
Ahogy a társadalom növekedett, egyre kevésbé a konkrét parancsok szerint, és egyre inkább az általános szabályok alapján működött. A közösség vezetőjének ez a jogi funkciója, úgy is mondhatnánk: joghatósága egyre növekedett. Amikor vitás ügyek keletkeztek, akkor azokat ezen általános szabályok szerint oldották meg. Ahhoz, hogy ezeket a döntéseket alátámasszák, szükségessé vált ezeknek az alapvető szabályoknak az írásba foglalása. Ezeknek a szabályoknak a szavakban történő megfogalmazása és írásba foglalása nem azt a célt szolgálta, hogy új szabályokat találjanak ki, hanem feladatuk az volt, hogy a meglévő szabályokat miként alkalmazzák a gyakorlatban előforduló nehéz esetekben. Ez többek között azzal járt, hogy amikor újabb és újabb nehéz esetek merültek fel, ezeket a szabályokat pontosítva újra kellett fogalmazni. A mai napig ez az egyik módja annak, hogy kikristályosítsuk és szavakban megfogalmazzuk azt, amit igazságérzetünk helyesnek vagy helytelennek ítél. Éppen ezért az egykori nemzetségvezetőknek és a mai bíráknak nem az a feladatuk, hogy új jogot kreáljanak, hanem az, hogy felfedezzék, pontosítsák és alkalmazzák azt, amit az igazságosságra vonatkozó szabályok a gyakorlati együttélés során kialakítottak. Ebben az értelemben ezek a jogok függetlenek ezektől a nemzetségi vezetőktől, vagy a mai kormányzatoktól és a mai igazságszolgáltatási rendszerek bíráitól. Az úgynevezett precedensjog szerint működő jogrendszerekben a bíró ilyen jogi háttérrel dönt el ügyeket, és alkalmazza azokat a szabályokat, amelyeknek rendkívül fontos társadalmi funkciójuk van. A bíró nem javasolhat önkényesen jogi megoldásokat, mert a jogalkalmazás és jogalkotás együttes folyamatában neki figyelembe kell vennie a már létező szabályokat, már eldöntött ügyeket és azokkal összhangban kell meghoznia döntését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése