Erkölcs nélkül nem létezhet modern társadalom

The immorality of the real socialism and the immorality of the interestcapitalism are still the same. Both systems are bipolar in which the ruling elite and their servants makes abouse of the power. The universally valid moral principles are suppressed. - the interestcapitalism is an expression of the author for the currently running capitalism with debt money based monetary system - The Rule of Law plays an important role in the society. It protect the members of the society ranging from the individual, and then the family, to the broader family, to the nation.
The right to the private property is also part of the Rule of Law. The real socialist party-states weren't dissolving the private property, instead with dictatorial techniques accroached from the population. Conversely, after the democratic transformation, the democratic state definitively sold out the citizen's properties. The real owners, the population didn't authorized the state to do that. Since this form of common property wasn't formed by a voluntary cooperation, but with coercion, the state gravely violated the fundamental human right, the right to the private property. No settlement of accounts could be attained until now. For now almost everything is sold out for nothing, just for discharge of debt. And the actual administration tells the people, "You the people, were spent too much!" Some of the betrayed population still believe in the socialism in here, because it sees that something is going wrong with the democracy, but does not understand the overall process. I mean, the betrayal of the population just began in the socialism, but now is to be fulfilled.
The text below (in hungarian) also introduces the role of a Constitution based on the Rule of Law.

A létező szocializmus és a létező kamatkapitalizmus erkölcstelensége egy és ugyanaz. Mindkét társadalmi formáció kizárólag az integrált hatalmi elit érdekeit és értékeit érvényesíti. A reálszocializmusban a hatalmi elit az állam segítségével rendelkezik a társadalom vagyonával és az állampolgárok életével. A kamatkapitalizmus létező demokráciájában pedig a pénzvagyon monopóliumával rendelkező hatalmi elit és korporációs vezérkara a pénzmonopólium és a gazdasági hatalom segítségével dominálja az államot és uralkodik a tőle pénzügyileg, gazdaságilag és politikailag is függő állampolgárok felett. A létező szocializmus és a létező kamatkapitalizmus egyaránt kétpólusú társadalom, amelyben lényegében ugyanaz a pénzügyi, gazdasági, politikai elit, valamint szellemi kiszolgáló csapata gyakorolja a hatalmat. A minden egyes ember optimális fejlődését biztosító egyetemes erkölcsi normák pedig háttérbe szorulnak vagy kiiktatódnak.

Egy modern társadalomban azonban szükség van olyan államok és elitek felett álló általános érvényű szabályokra, amelyek nemcsak az uralkodó réteg érdekeit és értékeit szolgálják, hanem a társadalom valamennyi tagja szükségleteit, érdekeit és értékeit. Ezeket a legalapvetőbb, univerzális szabályokat még a legkiválóbb szakértők sem képesek megalkotni. Egyetlen nemzedék legkiválóbbjai sem alkalmasak arra, hogy ezen államok, társadalmak, korok felett álló általános szabályokat feltalálják. Ezek a szabályok a történelmi fejlődés során kristályosodnak ki, és az egymást követő nemzedékek fokozatosan fedezik fel őket, fogalmazzák meg, gyakorolják, és adott esetben le is írják. Azok a társadalmak, amelyek ezeket az állam felett álló legalapvetőbb társadalmi együttélési szabályokat ki tudták fejleszteni és ezek szerint tudták közösségi életüket megformálni, azok optimálisan fejlődtek és sikeres népekké, társadalmakká, államokká váltak.

Azok a társadalmak, amelyek felül tudtak emelkedni törzsi, partikuláris létformáikon, képesek voltak nagyobb és összetettebb társadalmak kifejlesztésére és a kölcsönös függőség korszerűbb és személytelenebb formáinak és gyakorlatának a kialakítására. Ezek a népek és társadalmak nemcsak számbelileg növekedtek, de a létüket megalapozó legalapvetőbb normák és szabályok is ismertekké váltak és elterjedtek. Ezt felfoghatjuk a civilizáció egyfajta gyakorlati megvalósulásának is. De a törzsi rendszeren való felülemelkedés nem jelentheti egy másik extrém normának az átvételét. Meg kell őrizni a modern társadalom fejlettebb rendszerén belül is a családot, az egyéb személyi kapcsolatokra épülő közösségeket - például a vallási és lakóhelyi közösségeket -, valamint a nagyobb családot, a nemzetet. A nemzet felszámolása a nagyobb család megszüntetését jelenti. Az egyén csak a közösségen belül képes gyakorolni a minden egyént megillető emberi jogokat és a közösségi létet szabályozó politikai szabadságjogokat. Minden egyén csak a közösség tagjaként fejlődhet optimális individuummá.

Ezért az új erkölcs, amely meghaladja a törzsi önzést, amely lehetővé tette, hogy az emberiség a primitív létformából kikerülve modern társadalmat alkothasson, nem létezhet az államok felett álló, a kormányok és parlamentek által meg nem változtatható JOG-ok nélkül. Nemcsak technikai modernizmus van. A társadalmi modernizmus, a társadalmi együttélés minőségi fejlesztése a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas követelményének az együttes érvényesítésével állandó feladat, mert a három követelmény belső egyensúlya szükségszerűen felbomlik, és azt újból - magasabb szinten - helyre kell állítani. A modern társadalomnak természetesen a JOG-ai közé tartozik az emberi jogok és a politikai szabadságjogok történelmileg kifejlődött rendszere. Ezekből is kiemelendő a magántulajdonhoz való jog, a demokratikus együttélési szabályokban testet öltött becsületesség és tisztesség, valamint a szűkebb és a nagyobb családi közösség (a nagyobb család a nemzet) megőrzése. De itt kettős követelményekről van szó. A magántulajdon szentsége csak a köztulajdon szentségével együtt érvényes. Mert egyes feladatok ellátására a magántulajdon az optimális, más feladatok elvégzésére a magántulajdon teljesen alkalmatlan és kizárólag a köztulajdon képes rá. Külön tanulmány tárgyát képezhetné az, hogy a magántulajdon, amit szeretnek piacnak nevezni, mennyire nem alkalmas fontos társadalmi problémák megoldására. A magántulajdon ugyanis egydimenziós feltételrendszer szerint működik, és mindent alárendel a kamat és a profit törvényszerűségeinek.

A reálszocialista pártállam diktatórikus eszközökkel magához ragadta az állampolgárok tulajdonát. A rendszerváltást követően a létező demokrácia állama viszont végleg eladta másoknak az állampolgárok nála lévő, de általa csak kezelt vagyonát, és ezzel súlyosan megszegte a magántulajdon alapvető emberi jogát, miközben képmutatóan pontosan ezen emberi jog helyreállításáról beszélt. Mindezt tette azért, hogy véget nem érő kamatfizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tegyen.

A pénzgazdaság a kamatmechanizmus szerint működik. Az emberi élet és a társadalom azonban számos olyan rendkívül fontos feladat elvégzését megköveteli, amelyeken sem kamatnyereséget, sem profitot előállítani nem lehet. Ilyen többek között a társadalom gyengébb tagjairól, a gyermekekről, az öregekről, a betegekről és a szegényekről való gondoskodás. De még az egészségügy is idetartozik, mivel azoknak az életéről is gondoskodni kell, azokat is gyógyítani és ápolni kell, akiknek az élete már nem alkalmas arra, hogy a pénzvagyonos és korporációs elit számára hozamot termeljen kamat és profit formájában. Folytathatnánk a példák felsorolását, itt azonban csupán arra akartunk utalni, hogy erkölcstelen minden olyan magántulajdon, amely nem párosul köztulajdonnal, és ahol a kettő nem tartja egyensúlyban egymást. Az állam pedig nemcsak államosítással, de privatizációval sem veheti el állampolgáraitól azok tulajdonát.

Ami pedig a becsületességet, a tisztességet és a közéleti morált illeti, amely nélkül valódi demokrácia nem működhet, szintén csak ellentételes követelmények együttes teljesítésével oldhatóak meg. Nem tekinthető tisztességesnek azt állítani, hogy egy társadalomban egyforma súlya van annak, akinek milliárdjai vannak, valamint annak, aki küszködik azzal, hogy kifizesse a lakbérét és villanyszámláját, és aki egyik napról a másikra él. Nem tekinthető tisztességesnek, ha az elit kisajátítja magának az érdemi döntés monopóliumát, és a demokráciát négyévenkénti formális választásokra szűkíti, ahol a lakosság a valódi kérdések között nem is választhat, mert ezek a valódi kérdések nem is képezik a választási kampányok tárgyát. A pártok kisajátították a társadalom döntési jogát. Szabállyá tették, hogy választási ígéreteiket nem kötelesek betartani, azokat tulajdonképpen a választási színjáték szükséges kellékének tekintik csupán. Ezért csak az nevezhető tisztességes és becsületes társadalomnak, amelyben megmarad a választópolgárok önrendelkezése az érdemi kérdések eldöntésére, és ahol nemcsak ahhoz van joguk, hogy minden kérdésről érdemi tájékoztatást kapjanak, hanem ahhoz is joguk van, hogy arról a döntést kellő tájékozottság birtokában maguk hozzák meg.

Ennek előfeltétele, hogy az államok felett álló tisztesség követelménye megjelenjen olyan állami akaratot kifejező törvényekben és jogszabályokban, amelyek előírják, hogy valamennyi politikai párt és minden egyes parlamenti és önkormányzati képviselő a visszahívhatóság terhe mellett köteles azt a programot betartani, amelyre megválasztották. Ugyanis csak addig tekinthető a választópolgárok legitim képviselőjének, ameddig a választópolgároktól kapott megbízatását hajtja végre. Ha erre meggyőződésből nem hajlandó, vagy korlátozott lehetőségei miatt erre nem képes, akkor az államok felett álló tisztesség azt követeli az ilyen közéleti tisztséget betöltő személytől, hogy mondjon le, és ne bitorolja továbbra is a választópolgárok döntési jogát a közéleti kérdésekben.

A másik rendkívül fontos JOG a közösség védelme, mert minden egyes ember csak közösség tagjaként képes teljes értékű emberi életet élni, és képességeit maximálisan kibontakoztatni. A közösség alapvető egysége, mint már utaltunk rá, a család. De rendkívül fontosak a közvetlen személyi kapcsolatokon alapuló vallási, lakóhelyi, szakmai és közös célok elérésére létrejött közösségek. A családdal egyenlő fontosságú, nélkülözhetetlen közösség a nemzet, amely az azonos nyelvi, történelmi, kulturális és vérségi kötelékeken alapul, és amelyek nélkül az egyén többi közösségei sem létezhetnek.

E felsorolt alapkövetelmények mind kettős követelmények, és egy folyamatosan fenntartandó egyensúlyi állapotot tesznek szükségessé. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, nem elengedhetetlen feltétel, hogy ezzel valamennyi ember pontosan tisztában legyen. Sokkal fontosabb, hogy érezze, és ennek megfelelően cselekedjék.

A magántulajdon intézménye a társadalom egy kisebbik része számára rendkívül sok előnnyel jár, míg a társadalom egy jóval nagyobb része számára igen lényegesek a hátrányai. Az a körülmény, hogy lehetővé teszi a gazdasági folyamatok felgyorsulását, a tulajdon mozgását, az árucserét, végső soron az egész társadalom számára előnyös. Még akkor is, ha ezekből az előnyökből igen aránytalanul részesednek - például Magyarországon - a rendszerváltás vesztesei és nyertesei. A magántulajdon, ha kellően kiegyensúlyozza a köztulajdont, akkor megteremtheti az optimális társadalmi munkamegosztást, amely jól szolgálhatja a társadalom minden egyes tagja szükségleteinek a kielégítését. Ha tehát megvalósul a magántulajdon és a köztulajdon, a magánérdek és a közérdek megfelelő egyensúlya, akkor ez elősegítheti, hogy a társadalom a nagyobb szakosodással, a gyorsabb specializációval, nagyobb termelékenységgel elősegítse a társadalom valamennyi tagjának a növekedését.

Az erkölcs és a vallás közti szoros kapcsolat ismert tény. A modern társadalom új erkölcse természetesen összeütközésbe kerülhet elsősorban olyan tabuvá vált hagyományokkal, amelyek merev alkalmazása ma már idejétmúlt. A vallás azonban az ember metafizikai szükségleteit elégíti ki, amennyiben összekapcsolja a transzcendens dimenzió révén nemcsak az emberiség egészével, a korábbi nemzedékekkel, tehát letűnt korok embereivel és kultúrájával, hanem a világegyetem egészével. A vallási tanításokban megőrződött erkölcsi normák az államok felett álló JOG metafizikai hátterét alkotják. S itt kell rátérnünk arra, hogy miért óriási vesztesége a magyar államnak, hogy 1989-ben és 1990-ben nem állították helyre a magyar történelmi alkotmány jogfolytonosságát.

..folytatjuk

Drábik János – Uzsoracivilizáció (Usury Civilization) c. könyvéből idéztem.

Az eladósodás okait tárja fel Ron Paul a pénzügyi szolgáltatók meghallgatásán.

2007 szeptember 20-i kereskedési napon az U.S.Dollár értéke egy ideig alulmaradt a Kanadai dollár értékéhez viszonyítva. 2004 májusában még csak 72 cent-be került egy Kanadai dollár.

Még senki sem felejtette el az amerikai „subprime” hitelezés problémáit, melynek hatására az amerikai jelzálogpiac komoly intervencióra szorult. Ezzel kapcsolatban tartott meghallgatáson Ron Paul kongresszusi képviselő (2008-as elnökjelölt) komoly kritikával illette az amerikai jegybankot. A meghallgatáson természetesen ott volt a jelenlegi jegybank elnök, Ben Bernanke.


A beszélgetés fő témája az Erkölcsi Kockázat (Moral Hazard) volt. Lényegében ez a fogalom a fogyasztási fegyelemről szólna.
Ugye mi is ismerjük azt a vádat, hogy a nép sokat fogyasztottuk és ezért vagyunk eladósodva?
Ron Paul azt mondja a jelenlegi monetáris gazdasági berendezkedés okozta ciklikus infláció együttesen a hitelkamatok mozgásaival gerjesztik az emberekben ezt a túlfogyasztást.
Mivel az ember tudja, hogy a pénz állandóan inflálódik, amennyiben egy kicsit is hozzájuthat olcsó hitelhez, azonnal megpróbál abba belekapaszkodni. A legtöbb ember mára már csak úgy juthat lakáshoz, ha hitelt vesz fel. Ez nem azért van, mert nem dolgozik eleget, hanem a pénzromlás hatására folyamatosan emelkedő árakkal képtelenség felvenni a versenyt. Ha mégis szinten szeretné tartani az életszínvonalát, akkor kénytelen kiszolgáltatottá válni pénzügyileg.
Ron Paul szerint az infláció a szegény és a középosztály adója.

Ron Paul a jelenlegi monetáris politikát látja az elszegényedés és a társadalom kettészakadásának legfőbb okozójának.

Magyarország is hasonló helyzetben van, mint a sokkal gazdagabb Egyesült Államok. De ez igaz fordítva is. Nem csak mi adósodtunk el, hanem lényegében az egész világ. Ami közös bennünk, az a pénzrendszer, vagyis a jelenlegi monetáris politika.

A jelenlegi monetáris politika mellett, az eladósodás felelősségének a vádja úgy sújt le a népre, mintha legalábbis a népnek bűne lenne az, hogy a monetáris politikát nem ismeri kellőképpen, hogy ők maguk szabályozzák vele a makrogazdasági kilátásokat. Olyan ez a vád, mintha legalábbis a népnek kellene ellátni a jegybank stabilizáló szerepét is. Hát nem a jegybank felelőssége ez elsősorban? Hiszen a nép nem is rendelkezik kellő adatokkal.

Figyelemmel kísérve a folyamatokat odaát és itt, annyi lényeges különbséget lehet felfedezni, hogy amíg Magyarországon a politikai elit egyáltalán nem beszél ezekről az igazi problémákról, addig legalább odaát úgy tűnik már van egy ember. Illetve már nemcsak egy ember, mert lassan az egész világ erről fog beszélni, csak még itt sikerült annyira lefoglalni különböző feszültséggekkel az embereket, nehogy odafigyeljünk véletlenül.
Magyarországon talán Dr, Drábik Jánosnak sikerült valamennyire áttörni a hallgatás csendjét. Ő ugyanarról beszél, mint az előbbi video-anyag.

Visszakanyarodva az eredeti témához, aki kellő éberséggel komolyabban odafigyel a történésekre odaát is, bár most nem könnyű ugye, mert itt is épp elég nagy a baj, de ha mégis, akkor talán többen rádöbbennénk arra, hogy komoly változások kellős közepén van a civilizációnk. Amely változást megértve talán az is érthetővé válik, miért is olyan sürgős minél hamarabb eladni az országban mindent. Ugyanis egyre kevesebb az idő, amíg még reálértékre lehet váltani a megbukásra ítélt jelenlegi pénzt. Addig a Nemzetközi Pénzügyi Közösség igyekszik minél többet átváltani reálértékre.

Sokakban ott feszül a kérdés, hogy miként lehetne megakadályozni az ország eladását. Látjuk, hogy még az ellenzék is csak egy népszavazással tud előállni, aminek akarat kinyilvánító ereje kétséges. Gondoljunk csak bele, ha olyan drasztikus változások várhatóak világszerte, akkor ki fog majd azzal törődni, hogy eladták az országot?! - „Na és?!” Nem tehettünk mást! – kaphatjuk meg majd a választ.

De igen! Van amit megtehetünk még. Tanulmányozzuk a pénzrendszer problémáit, figyeljünk oda mi történik odaát, terjesszük egymás között a forrásokat és kényszerítsük ki a közbeszédben, hogy végre már az igazi problémáról legyen szó, a monetáris politikáról!
Ha ezt jól csináljuk, akkor a titkos tudás többé nem lesz titkos. Az emberi tudatlanságra épített kifosztó rendszer pedig kártyavárként megbukik.
Azt mondjuk minden demokratikus jogi lehetőséget már kimerítettünk. Hát nem, mert a monetáris politikáról csak-csak szólhat a közbeszéd.
Bár ha nem csinálunk semmit, úgy néz ki akkor is megtörténik a nagy változás. Ellenben két hozadéka volna ha jól csináljuk. Egyik az, hogy talán nem lenne eladva minden a fejünk felől. A másik pedig, a változások előtt nem ártana elsajátítani azt a tudást, ami kell majd az átvészeléshez.

Ron Paul: "Hiszek a Nemzeti Szuverenitásban"

Peter Brimelow készített egy interjút Ron Paul elnökjelölttel. Az interjú témája egy igen kényes kérdés volt, a bevándorlás politika.


Itt most csupán egy részletet szeretnék ismertetni:

Peter Brimelow: Már hosszú ideje tartják komoly libertáriánusnak. Lennie kell olyan libertáriánusoknak is akik nem tudnak ebben egyetérteni önnel.

Ron Paul: El tudom képzelni, hogy vannak néhányan, mert vannak néhányan akik a szó szoros értelmében semmilyen határban nem hisznek! Teljesen szabad bevándorlásban! Sohasem képviseltem ezt az álláspontot.

Peter Brimelow: Miért nem?

Ron Paul: Mert hiszek a nemzeti szuverenitásban.

Peter Brimelow: Úgy gondolja, van valami szerepe a nemzet-államnak?

Ron Paul: Hát igen. Hát igen. Máskülönben a váákum be van töltve nemzetközi kormánnyal. Ha nem lesz nemzeti kormányunk, lesz Egyesült Nemzetek (UN) kormányunk – és már van is, van WTO [World Trade Organization – Kereskedelmi Világszervezet] kormányzás. De a problémát, amiről beszélünk, azt szeretném ha az Egyesült Államok kongresszusa és az Elnök oldja meg. Nem szeretném, ha vitára a WTO rátelepedne.

Egy elhallgatott interjú

2001-2003 között Paul O'Neil volt a pénzügyminisztere a Bush adminisztrációnak. Miután kirúgták, adott egy interjút. Elég sok igen érdekes részleteket ismerhetünk meg a 2001 szeptember 11-i események bekövetkezte előtti időszakról.

Az államok felett álló jog és a szabad társadalom

Napjainak közgondolkodásában a jog mibenléte és egy jogi rendszer célja meglehetősen homályos. Friedrich Hayek, aki ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozott, megállapította, hogy az igazságossági alapelvek, amelyek a modern jogban érvényesülnek, olyan szabályokból fejlődtek ki, amelyek hosszú időszakon át irányították a különböző társadalmakat és elősegítették érvényesülésükkel a társadalmi együttélést. Ha megértjük a természetét, és e szabályrendszerek fejlődését, akkor jobban megérthetjük, hogy mi is valójában a jog, és mi az, amit megvalósítani igyekszik.

A homály és a zavar egyik forrása napjainkban, hogy úgy véljük, minden olyan szabály és rendelkezés, amelyet egy választott testület elfogad, az egyformán jognak minősül. Ezért Hayek, ahogyan arra már írásunk elején is utaltunk, hangsúlyt fektet arra, hogy precízen különböztessük meg az ugyanazzal a szóval megjelölt két különböző minőségű szabályegyüttest. A legközismertebb jognak nevezett szabályegyüttes olyan törvényekből, rendeletekből és más jogszabályokból áll, amelyeket választott testületek, hatóságok fogadtak el, de amelyeknek a többsége közigazgatási és szervezési szabály. Az a feladatuk, hogy biztosítsák a kormányzati tevékenység és a közigazgatási gépezet működtetését, előírják a köztisztviselőknek, hogy milyen ügyekben milyen döntéseket hozzanak, továbbá kitűzik a közpénzek felhasználásának a céljait és elosztják ezeket a közpénzeket.

Egy kollektivista közgazdaságban valamennyi jogszabály ebbe a jogi típusba sorolható. A kollektivista kormányzat arra törekszik, hogy meghatározott társadalmi és gazdasági eredményt érjen el, és ezek megvalósítására konkrét terveket dolgoz ki. Ezeknek a terveknek a végrehajtására jogszabályi formába öltöztetett parancsokat ad polgárainak és így tereli őket az általa megkívánt magatartás irányába. Egy ilyen társadalom nem az állam és a társadalom felett álló általános szabályok szerint működik, hanem a hatalmat gyakorló elitek, hatóságok diktátuma ölt jogszabályi formát, amely rendszerint önkényes és nem kezeli egyformán az adott társadalom tagjait és az adott állam polgárait.

Egy szabad társadalomnak a joga nem a társadalom felett uralkodó hatóságok parancsait, hanem a társadalmat alkotó szabad polgárok által elfogadott általános magatartási szabályokat tartalmazza, továbbá azt, hogy az adott társadalom tagjainak a többsége mit tart igazságosnak vagy igazságtalannak. Az így előálló általános szabályok rendszere az, amiből a valódi jog, a nagybetűs jog kifejlődik, megtapasztalható és jogi terminusokban megfogalmazható. Vagyis nem az állam és a kormány parancsai alkotják a jogszabályokat, hanem a valódi jogot a társadalmi gyakorlat alkotja meg és az a társadalom tagjainak az általánosan elfogadott magatartásából vonható ki és fogalmazható meg.

folytatás itt

A jogtudomány fejlődésének elvei

Friedrich Hayek a történelmi fejlődéssel illusztrálja fentebb összefoglalt nézeteit. Megfigyelhetjük - írja -, hogy a jog miként fejlődött a történelem előtti időktől fogva. Kezdeti fejlődésének első ezer évében az ember valószínűleg kis törzsi csoportokban élt. E közösség feje két fontos funkciót látott el. Az egyik volt a parancsok kiadása arról, hogy a csoport milyen tevékenységet folytasson, és hogy ezeket milyen módon valósítsa meg. A másik feladata az volt, hogy igazságot tegyen a csoport tagjai között keletkezett vitákban. Ez a tevékenység az, amely végül is az igazságosság és a méltányosság elveinek a fokozatos megértéséhez elvezetett, s amikor már le is írták őket, akkor jogszabályok lettek belőlük.

A közösség vezetőjének - például a törzsfőnöknek, vagy a királynak - gondoskodnia kellett az általános magatartási szabályok betartásáról. Bizonyos cselekedetek elvégzése tabunak számított. Voltak olyan előírások, amelyek szabályozták, hogy az emberek egyik csoportja hogyan bánhat az emberek másik csoportjával az adott közösségen belül. Ezek olyan alapvető szabályok voltak, amelyeket a törzsfőnök vagy a király nem változtathatott meg. Ellenkezőleg, ezeket a szabályokat úgy tekintették, mint amelyek adottak a sorstól, az istenektől vagy a természettől, és ezért a nekik való engedelmesség természetes és nyilvánvaló. A közösség vezetőinek valójában az volt a feladata, hogy ezeket az általános szabályokat a közösség tagjainak megtanítsa és velük ezeket a szabályokat betartassa.

Ahogy a társadalom növekedett, egyre kevésbé a konkrét parancsok szerint, és egyre inkább az általános szabályok alapján működött. A közösség vezetőjének ez a jogi funkciója, úgy is mondhatnánk: joghatósága egyre növekedett. Amikor vitás ügyek keletkeztek, akkor azokat ezen általános szabályok szerint oldották meg. Ahhoz, hogy ezeket a döntéseket alátámasszák, szükségessé vált ezeknek az alapvető szabályoknak az írásba foglalása. Ezeknek a szabályoknak a szavakban történő megfogalmazása és írásba foglalása nem azt a célt szolgálta, hogy új szabályokat találjanak ki, hanem feladatuk az volt, hogy a meglévő szabályokat miként alkalmazzák a gyakorlatban előforduló nehéz esetekben. Ez többek között azzal járt, hogy amikor újabb és újabb nehéz esetek merültek fel, ezeket a szabályokat pontosítva újra kellett fogalmazni. A mai napig ez az egyik módja annak, hogy kikristályosítsuk és szavakban megfogalmazzuk azt, amit igazságérzetünk helyesnek vagy helytelennek ítél. Éppen ezért az egykori nemzetségvezetőknek és a mai bíráknak nem az a feladatuk, hogy új jogot kreáljanak, hanem az, hogy felfedezzék, pontosítsák és alkalmazzák azt, amit az igazságosságra vonatkozó szabályok a gyakorlati együttélés során kialakítottak. Ebben az értelemben ezek a jogok függetlenek ezektől a nemzetségi vezetőktől, vagy a mai kormányzatoktól és a mai igazságszolgáltatási rendszerek bíráitól. Az úgynevezett precedensjog szerint működő jogrendszerekben a bíró ilyen jogi háttérrel dönt el ügyeket, és alkalmazza azokat a szabályokat, amelyeknek rendkívül fontos társadalmi funkciójuk van. A bíró nem javasolhat önkényesen jogi megoldásokat, mert a jogalkalmazás és jogalkotás együttes folyamatában neki figyelembe kell vennie a már létező szabályokat, már eldöntött ügyeket és azokkal összhangban kell meghoznia döntését.

folytatás itt

„Rule of Law” - a JOG uralma

Ha tehát ezek szerint az elvek szerint elválasztjuk a valódi jogot az állami parancsoktól, amelyeket a kormányzó hatóságok önkényesen adhatnak ki, akkor azt is megérthetjük, hogy miért tartotta oly fontosnak Friedrich Hayek a minimumra szorítani a kényszer alkalmazását. Miután egyedül az állam és a kormány rendelkezik a kényszerítés és az erőszak-alkalmazás monopóliumával, ezért rendkívül fontos, hogy ezt a hatalmat ne lehessen önkényesen igénybe venni és vele visszaélni. Ezért az államot és a kormányt az általános jogelveken nyugvó szabályok által korlátozni kell, és ez az, amit a jog uralmának neveznek.

Nehéz pontosan megkülönböztetni a „rule of law"-hoz tartozó JOG-okat a csupán önkényes állami akaratot tartalmazó és jogszabályi formát öltő parancsoktól. Egy szabad és egy nem szabad társadalmat az különbözteti meg egymástól, hogy az előbbiben minden egyes állampolgár elismert és széles körű magánszférával rendelkezik, amelybe az állam és a kormányzat nem hatolhat be. Egy valóban szabad társadalomban a szabad egyént nem lehet állami és közigazgatási parancsokkal irányítani, csupán az várható el tőle, hogy az általánosan elfogadott szabályoknak engedelmeskedjék. Ezek rendszerint bizonyos magatartásokat tiltanak, és mindenkire egyformán vonatkoznak. Alapjukat az az általános meggyőződés képezi, hogy a közvélemény ezeket igazságosnak tartja, egyetért velük, és ennek megfelelően cselekszik. Elfogadhatatlan, hogy ezek az általános jogelvek és szabályok ne egyformán legyenek alkalmazva a társadalom valamennyi tagjával szemben. Valamennyi jog egyformán vonatkozik mindenkire és még azokra is, akik csak a jövőben fognak megszületni.

További követelmény ezekkel a JOG-okkal szemben az, hogy azokat a társadalom minden tagjának ismerniük kell, és biztos tudással kell rendelkezniük róluk. Ez a szilárd tudás akkor is igény, ha soha teljesen nem lehet teljesíteni. A szavakban megfogalmazott és írásban is rögzített jogi formuláknak összhangban kell állniuk a jogtudat és az általános igazságérzet elfogadott normáival. Ez többek között azt is lehetővé teszi, hogy megközelítő pontossággal tudni lehessen: milyen magatartást várhatunk el a másik embertől, illetve egy konkrét eset eldöntése kapcsán a bíró ítéletétől.

A jog uralma megköveteli, hogy az állam és a kormányzat által meghozott döntések az ismert JOG-hoz igazodva, annak a keretein belül történjenek, ne pedig az adott kormányzat akaratát fejezzék ki egy bizonyos cél elérése érdekében. A független bíró segít kiválasztani azokat az általános szabályokat, amelyek kielégítően szolgálták a társadalom alapvető érdekeit és ezáltal a jog uralma gazdagodhat és erősödhet. Ezért a független bírónak a fennálló általános szabályok szerint kell ítélkeznie, mert ha döntésében az általa kívánatosnak tartott kimenetelt tartja szem előtt, akkor ez az állam és kormányzat felett álló jog meggyengül, és már nem tölti be eredeti funkcióját.

folytatás itt

A szocialista országok jogrendszere és jogalkalmazási gyakorlata

Friedrich Hayek, amikor saját nézeteit szembesítette a reálszocializmus országaival, megállapította, hogy ezeknek az országoknak a törvénykezési gyakorlata nem felel meg a jog uralma által előírt követelményeknek. A szocialista országok jogrendszere és jogalkalmazási gyakorlata a pártállam akaratának az érvényesítését szolgálja, és célja egy meghatározott terv kivitelezése. Ennek következtében ez a fajta jog önkényesen átlépi az egyén magánéletének a szféráját. A szocialista társadalmakban is az egyének a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek tagjaiként alá voltak rendelve a kisebb-nagyobb pártállami közösségek uralmának, és ezek vezetőinek a parancsait kötelesek voltak teljesíteni. Ebben az egyenlőtlenségben az az általános szabály is tükröződik, hogy az egyenlő szabályok és követelmények alkalmazása az egyenlőtlen képességű és társadalmi helyzetű egyénekkel szemben, más szóval: az egyenlőtlenekre vonatkozó egyenlő szabály jogtalansághoz és igazságtalansághoz vezet.

A jog uralma csak a legáltalánosabb szabályokat rögzíti. Nem döntheti el, hogy egy konkrét speciális esetben ki legyen a győztes vagy a vesztes, s még azt sem írhatja elő, hogy az a társadalom, amely a szabályokat követi, hogyan nézzen ki. Csupán azért kell a jog uralmának alávetni magunkat, hogy megrajzoljuk a társadalom általános rendjének a kontúrjait, koordináta-rendszerét, de egy ilyen nagy és komplex rendszert, mint amilyen egy társadalom, minden részletében nem tervezhetünk meg, mert az sok millió egyén specifikus magatartásának az eredője lesz egy rendkívül összetett és pontosan előre meg nem határozható rendszer.

Az az akarnok, voluntarista cél, amit az un. reálszocialista államok tűztek maguk elé, hogy egy mindent átfogó, szilárd rendet teremtsenek meg, oda vezetett, hogy ezen államok polgárait eszközként kezeljék, magatartásukat meghatározott korlátozásokkal előre kijelölt irányba tereljék. Mindennek az volt a célja, hogy amit a reálszocialista állam uralkodó elitje szükségszerűnek tekintett, azt kényszer alkalmazásával is elérjék. Egy ilyen államnak a hatalmát nem szabad korlátozni, mert az állam urai számára a legfontosabb a kitűzött utópikus cél elérése, és ennek a jog uralmát is alá kell rendelni. Ezért egy reálszocialista diktatúra nem fér össze a jog uralmával.

folytatás itt

A jogelvek és JOG-ok kontinuitása

Friedrich Hayek és az iskolájához tartozó több kutató hangsúlyozza, hogy veszélyes dolog lemondani a hagyományos szabályokról és értékekről, valamint az azokat hordozó intézményekről, mert ezek a létező társadalmi intézmények olyan tudást és történelmileg kialakult társadalmi tapasztalatot, az idők próbáját kiállt bölcsességet hordoznak, amelyek ezen intézmények eltörlésével együtt maguk is megszűnnek létezni. Ugyanakkor az is fontos követelmény, hogy ne maradjanak fejlődésképtelenek ezek a szabályok és értékek, vagyis hogy ne álljanak minden kritikán felül. Ezért rendkívül fontos átgondolni, hogy ezek az alapvető szabályok, amelyek a „rule of law" (a JOG uralma) rendszerét alkotják, miként fejleszthetők, változtathatók a természetes fejlődés követelményei szerint. A jog uralmára alapozott társadalmi rend fejlődése megköveteli maguknak a szabályoknak is a fokozatos tökéletesítését. A legfontosabb követelmény ebben a folyamatban a rendszer alkotóelemei közti összefüggés megőrzése és az ellentmondás-mentesség. A jogalkalmazó állandóan rákényszerül arra, hogy megvizsgálja, mi az, ami megengedhető bizonyos általános szabályok keretei között. Figyelnie kell, hogy ezek a régi bevált jogelvek és JOG-ok miként alkalmazhatók új helyzetekben és előre nem látható körülmények között.

Arra is tekintettel kell lennünk, hogy maguk a szabályok is tartalmazhatnak belső ellentmondást. Ez származhat abból, hogy bizonyos erkölcsi értékeket fel kell áldoznunk, ha azok konfliktusba kerülnek más erkölcsi értékeket tartalmazó szabályokkal, különösen akkor, ha ez a másik szabály egy fontosabb emberi és közösségi szükségletet, érdeket vagy értéket fejez ki. Ezért az egyes egyének, de különösen a jogalkalmazók folyamatosan rákényszerülnek a „rule of law" körébe tartozó szabályok kiértékelésére. Az egyes szabályokat nemcsak egybe kell vetni egy alkalmazandó konkrét esettel, hanem a létező szabályok egész rendszerével és az abból származó követelményekkel. Ebben a folyamatban természetesen előállnak az összeütközések, a konfliktusok, de ezeket kell tulajdonképpen a bíró jogalkotó képességével feloldani. A logikai önellentmondások kiküszöbölése szinte kötelező feladat. Ha azonban az adott szabály a „rule of law" egész rendszerével kerül konfliktusba, akkor már a bírónak számításba kell vennie, hogy semmilyen tudományos vagy objektív módon nem helyezheti magát azon szabályok fölé, amelyek hosszú történelmi fejlődés folyamán az emberi együttélés gyakorlatában kristályosodtak ki.

Az csupán naiv illúzió, hogy bárki félretolhatja az emberi tapasztalat sok ezer éves eredményeit, és kitalálhat egy jobb civilizációt azáltal, hogy különböző formulákkal újratervezi azokat. Amit megtehetünk, az csupán annyi, hogy szembesítsük a civilizációs fejlődés bizonyos szabályait ugyanezen civilizációs fejlődés más szabályaival, hogy eldönthessük: melyek kedvezőbbek az adott emberi közösség számára. Még a legokosabb jogalkalmazó érvelései sem különíthetők el attól a társadalomtól, amelynek ez a jogász a tagja, és nem különíthetők el azoktól az emberi szükségletektől, érdekektől és értékektől sem, amelyeknek ő maga is, mint egyén, alá van vetve. A legokosabb ember sem tervezhet meg egy új társadalmat. Egy új társadalom megalkotása csak az egész emberiség és azok egymás után következő nemzedékei tevékenységének eredményeként jöhet létre.

A tudomány, és annak egy speciális része, a társadalomtudomány természetesen fontos szerepet játszik a meghatározó szabályok és értékek felismerésében, kiválasztásában, megfogalmazásában. Minél nagyobb tudással rendelkezünk, annál könnyebben ítélhetjük meg, melyek azok a szabályok, amelyekhez ragaszkodnunk kell, és melyek azok, amelyeket meg kell változtatnunk, mert ellentmondásba kerültek a „rule of law" rendszerének egészével. Ebben a tevékenységben azonban mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a társadalomra és annak struktúrájára, szervezetére és működésére vonatkozó ismereteink is korlátozottak, és ezért un. tudományos megállapításaink mindig csak időlegesek, átmeneti jellegűek lehetnek.

folytatás itt

A szabadság és a rend kettős követelménye

Ezen túlmenően arra is figyelemmel kell lenni, hogy az emberrel és a társadalommal kapcsolatos problémák természetüknél fogva divergens problémák, ezért a tudományosságnak azt az igényét, amivel a természettudósok lépnek fel kutatási tárgyukat illetően, a társadalomtudomány művelői nem alkalmazhatják. Minden olyan probléma, amely az emberi élettel kapcsolatos, annyira összetett, hogy csakis komplementer, azaz egymást kiegészítő ellentétpárok kettős követelményével, kettős fogalomrendszerrel ragadható meg. Ennek az az oka, hogy minden életjelenség ellentétes oldalak közötti egyensúlyi állapot, amely minduntalan felborul és folyamatosan helyreállítandó. A természettudományok konvergens problémákkal foglalkoznak és ezek elvben véglegesen megoldhatóak, mivel belőlük kiküszöbölhető az ember. Ezért a fizika, kémia, csillagászat, geometria, logika problémái elvben véglegesen megoldhatóak.

Az emberre, a társadalmi életre és a jogra vonatkozó problémák divergensek, azaz szétágazóak. Ennek oka, hogy a társadalomban két követelménynek kell egyszerre eleget tenni: egyrészt a szabadság, másrészt az egyenlőség, a rend és a biztonság követelményének. Ennek az az oka, hogy mihelyt az ember és közösségei, vagyis a társadalom, a politika és a gazdaság kérdéseivel foglalkozunk, és ezekre vonatkozó jogi szabályokat fogalmazunk meg, azonnal szembe kell néznünk az emberi élettel és az azt jellemző ellentétpárral, a születéssel és növekedéssel, a hanyatlással és pusztulással, vagyis az élettel és a halállal. Az élet és a halál egyszerre van jelen, hiszen a halál a születéssel kezdődik. Társadalmi vonatkozásban ez az alapvető ellentétpár a szabadság és a rend kettős követelménye. Ki nem küszöbölhető ellentétek miatt, amelyek mindegyike valóságos életfolyamatokat, reális szükségleteket és érdekeket képvisel, az emberi élet, a társadalom és a gazdaság egyensúlya sem teremthető meg absztrakt formulákkal egyszer s mindenkorra. Ha nem is oldhatók meg ezek a problémák, időlegesen meg lehet haladni őket, és meg lehet rájuk találni az átmenetileg érvényes válaszokat. Ennek azonban alapvető és megkerülhetetlen előfeltétele az erkölcsi követelmények megtartása. Ha a Biblia szavait idézve tényleg úgy szeretjük felebarátainkat, mint önmagunkat, vagy másképpen fogalmazva: ha úgy bánunk embertársunkkal, ahogyan elvárjuk tőle, hogy velünk bánjon. A szabadság és korlátja: az egyenlőség, a rend és a biztonság igénye, csak a testvériség, a szolidaritás, azaz a közösségi érzés segítségével alkothat harmonikus, egymást kiegészítő és fenntartó egységet. Itt nem a logika törvényszerűségei érvényesülnek, hanem a történelmi tapasztalat, és az ember isteni, kozmikus eredetű, vagy - ha úgy tetszik - természeti törvényeken alapuló magasabb képességei. Isten teremtő akaratából — vagy a természeti fejlődés törvényszerűségei alapján - egyedül az ember rendelkezik alkotó értelemmel és olyan magasabb rendű képességekkel - transzcendens dimenzióval - amelyek lehetővé teszik, hogy ezeken az ellentétes követelményeken felülemelkedjen, és azokat összhangba hozza.

Drábik János – Uzsoracivilizáció (Usury Civilization) c. könyvéből idéztem.

Ron Paul-nak a Forth Worth-i beszéde

2007 augusztus végén Forth Worth-ban tartott beszédét tartalmazza a film.
Azt mondják, talán ez volt eddig a legjobb beszéde.
Több dolgot meg lehet tudni arról amit képvisel.
Mindjárt az elején (2:50-3:30) rövid említést tesz egy szóban forgó világméretű forradalomról, illetve mit is jelenthet ez mindannyiunk számára.
Több egyéb nagyon merész dolgot is hallhatunk még, például szándékában áll az IRS-t megszüntetni. Egy új monetáris politikáról hallunk, amiben a FED-nek már nincs olyan szerepe mit most.

Barroso - Az Európai Impérium

Európai társaink összegyűjtöttek egy filmanyagot az Európai Únióról.

A filmben először José Manuel Barroso 2007 július 10-i beszédével indít, mely a következőképpen hangzana magyar nyelven:

„Néha szeretem összehasonlítani az EU-t, mint egy impériumok szervezeteinek kreációját. Az Impériumok!
Megvan az impérium mérete, de van különbség. Az impériumok erővel lettek létrehozva egy központi diktátummal megterhelve. De ami most van, az első nem birodalmi impérium. 27 országunk van, melyek szabadon hozták meg a döntést, hogy együtt dolgozzanak és feladják szuverenitásukat. Úgy gondolom ez egy nagy alkotás és büszkéknek kell lennünk rá, legalábbis mi itt a tanácsban.”

Barroso nyilatkozata után van egy montázs, amit érdemes kivárni, ugyanis azt követően Stan Jones a 2006-os szenátusi kampányában mondott beszédében párhuzamot von le az Európai Unió és a formálódó Észak Amerikai Unió között. Említést tesz egy új pénz létrehozásával kapcsolatban, megnevezi az AMERO-t. Hasonló csengésű fogalmat eddig Bogár László könyveiből olvastam. Ott Ameropa és Euramerika a két kontinens összemosódó egymásra hatását jelképezte. Eddig még nagyon kevesen figyeltek fel hasonló figyelmeztetésekre, aztán az idén a CFR hivatalos kiadványában Benn Steil tollából megjelent egy terjedelmes cikk „The End of National Currency” címmel. Immáron a CFR elkezdi beadagolni a tervet, hiszen nem másra intéz felhívást, mint a világ nemzeti valutáinak megszüntetésére, helyette maradjon meg csak a dollár meg az euró. A cikk megérne néhány terjedelmesebb elemzést is, amitől most eltekintek, de had jegyezzem meg, a cikk címe legalább őszinte. Nem úgy, mint „az euró bevezetése” nálunk. Miért euró bevezetését mondanak a magyaroknak, amikor pusztán csak a Forint, mint nemzeti valuta végleges megszüntetéséről van szó!

Stan Jones röviden említést tesz még az eljövendő új alkotmányra, ami szerinte a Szovjet Unió alkotmányának mintájára készítenek el. Ehhez nekem most nem sokat kell hozzáfűzni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a mi alkotmányunkat szintén a Szovjet Unió alkotta számunkra és kevés foltozással mind a mai napig megmaradt.

Ron Paul tiszteletben tartja Kína szuverenitási jogait a piac megnyitásának tekintetében

HR 552-es nyilatkozat, „Felhívás a Kínai Népköztársaság Kormányához, az Egyesült Államok pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Kínában üzletelni kívánó vállalataival szemben állított korlátokat eltávolítására”.

Ron Paul beszéde a Kongresszushoz
2007. szeptember 4

Elnök Úr, szavamat emelem a HR 552-es nyilatkozattal szemben, mely „Felhívás a Kínai Népköztársaság Kormányához, az Egyesült Államok pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Kínában üzletelni kívánó vállalataival szemben állított korlátokat eltávolítására”.

Megpróbálni kierőszakolva a kínai kormány kezét vezetni, hogy kinyissák az ő piacaikat Egyesült Államok pénzügyi szolgáltató vállalatai előtt, igencsak játék a tűzzel. Politikusok ma nem jönnek rá a mi züllött fiskális és valutagazdálkodásunk milyen mély adósságba hagyott bennünket Kínával szemben. A kínai kormány tartalékalapokban tart több mint egy billió dollárt, nagyon sebezhetővé téve a dollár jövőjét az állandó kínai követeléssel szemben.

Bár támogatom a tehermentes szabad kereskedelmet, de a szabad kereskedelem nem erőszakolható ki fenyegetőzéssel vagy nemzetközi protekcionista szervezetekre igényt tartva, mint a WTO. Akkor is ha a kínaiak ellenzik az ő piacaik megnyitását, nem az Egyesült Állam kormányának a szerepe, hogy pirongassa a kínai kormányt, mit tegyen vagy ne tegyen a saját gazdaságában.

A HR 552-es nyilatkozat egy szembeötlő túlkapás a kínai kormány szuverenitása ellen. A kínai kormány mikor forszírozott minket, hogy az Egyesült Állam piacaiba nagyobb beavatkozást engedjünk meg a kínai pénzügyi szolgáltató vállalatoknak, vagy hogy forszírozzon minket engedélyezni a saját stratégiai szektorba tartozó vállalataink engedményes felvásárlását, jogszerűen elleneznénk ezt a nyomást.

Diplomáciai erőfeszítések nem munkálhatnak hangoskodó nyelv és halvány megtorló fenyegetődzés által. Tudatosságot igényelne úgy a Kínával való kereskedelem számtalan előnyei és az a tény, hogy a mi aktuális kereskedelmi mérleg hiányaink nagyobbrészt a mi üzletpolitikáink felelőssége. Amit meg kell értenünk, hogy Kína nem egy 98-font tutyimutyi, aki csak úgy körül hajcsárkodható. Ha egyenlő partnerként tisztelettel viseltetünk más országokkal szemben, örömmel tapasztalhatnánk meg, hogy a mi kéréseink is nagyobb odafigyelésben részesülnek.

Most az internetes összefogásunkról van szó

Itt egy nagyon kedves kis filmet láthatunk amiben az európai összefogás is bemutatásra kerül.

Aaron Russo ismerteti a filmet egy interjúban

Az America: From Freedom to Fascism című filmje meghökkentő címet kapott. Aaron Russo azt állítja, ami manapság Amerikában történik az nem más, mint fasizmus.
Ha megtekintjük CMN által készített riportot, amelyben Russo a filmről beszél, akkor mindjárt kiderül mire is alapozza ezen állítását. Azt mondja, az emberek többsége nincs tisztában a fasizmus lényegével, nem tudják mit jelent az. Ezekben a napokban Magyarországon is épp eleget hallunk a fasiszta veszélyről a mindennapi sajtóban, azonban amit mondanak lényegesen eltér attól amit Russo mond.
Lássuk, mit mond Russo a fasizmusról:

"A fasizmus az a nagy államhatalom és nagy korporációk szinergisztikus együttműködése annak érdekében, hogy a népet minél nagyobb függőségbe helyezze.”

Majd említi Benito Mussolini, a fasiszta mozgalom megalapítójának szavait:

„A fasizmust pontosabban korporatizmusnak kellene nevezni, mert egyesíti az államot és a korporációs hatalmat.”

Ezt követően Russo beszél magáról a tapasztalható jelenségekről és azoknak az okairól.
Aki még nem ismeri a filmet és annak mondanivalóját, de szeretné megismerni mélyebben Ron Paul által felvállalt dolgok mélyszerkezetét, annak igen jó kiindulópont lehet ez a film.